Makránszki László harcművészeti életrajza
A kungfuval először 1987-ben találkoztam, amikor a Jakab önvédelmi iskola Magyarországra látogatott. Itt megismerkedtem más irányzatok gyakorlóival, és elkezdtem a még ritkaságnak számító Ving Tsun tanulását. Két fokozat megszerzése után elváltak útjaink és a már igen híres Déli imádkozó sáska kungfu iskolához csatlakoztam.
Később, 1991-ben, amikor a stílus akkori vezetője Bécsbe költözött, Kapecska Attila vette át az oktatás irányítását és az általa vezetett csoportban folytattam a gyakorlást. Az elkövetkező években a technikai ismereteinket, erő- chi-kung és harci gyakorlatokkal bővítettük. Számos, az iskolánkat népszerűsítő bemutatót tartottunk, majd 1995-től kezdve az országos formagyakorlat-bajnokságokon szerepeltem, ahol több győzelmet értünk el. Ebben az időben volt módom a stílus angliai képviseletével is megismerkedni és náluk edzeni.
1997-től részt vettem az egyes hazai iskolák között lezajló pusztakezes mérkőzéseken, ahol igazán megmérettetett a felkészültségem. A 2000-es évek elején ellátogattam Hong-Kongba is, ahol sikeres bemutatót tartottunk számos mester jelenlétben, és módom volt ausztráliai és a helybéli kungfu gyakorlókkal találkozni. Nem sokkal ezután instruktori vizsgát tettem, de ugyanakkor folytattam edzéseimet Kapecska Attilával, részben már, mint magántanítványa. A Si-fu ekkor már a Chow Gar kungfu ismereteit kibővítette más stílusok, pl. a Xing Yi Quan elsajátításával is. Több rendszerben oktató-mester fokozatot szerzett, és amikor megalakította a ,,sárkányfelhő,, gyakorló közösséget 2007-ben, annak alapító tagjai között voltam. A csoportban elsősorban olyan tanulókkal és oktatókkal edzek és foglalkozom, akik korábban már valamely, elsősorban a Kungfu Akadémián oktatott stílusban jártasságot szereztek, de időről-időre megfordulnak nálunk más iskolák gyakorlói is.
A honlapon látható videofilmen (Kungfu sakk) a rövid harci részlet talán minden további írás helyett jobban kifejezi, hogy a sárkányfelhő gyakorlói milyen szabadon alkalmazható technikákat és küzdelmi képességet sajátíthatnak el. De ne felejtsük az erőt nem lehet tökéletesen lefilmezni, ott van a kezekben, megnézni lehet, de megtapasztalni csak hosszú, fárasztó edzéseken van mód.

