Kapecska Attila harcművészeti életrajza
1984 óta gyakorolok kungfu-t, de ezt megelőzően is próbálgattam már különféle harcművészeteket. 1989-től, azaz öt év gyakorlás után kungfu tanítást vállaltam, hogy segítsem az akkori iskolámat. Néhány hónap elteltével a tanítványaim és az iskola is gyors fejlődésnek, gyarapodásnak indult. Ennek köszönhetően majd két év elteltével főállású kungfu tanár és gyakorló lettem. Az évek során fokozatosan emelve a gyakorlásra szánt időt, 2005-től már heti 50 órát foglalkozom kungfu gyakorlással és tanítással.
A kezdetek óta eltelt több mint 25 évben, folyamatosan fejlesztettem magam, több kungfu ágban - külső és belső rendszerekben egyaránt -, megfelelő jártasságot szereztem.
2009 őszéig tizenkét alkalommal fogadtam kínai mestert tanítás-tanulás céljából Magyarországon, kéthetes időtartamtól egészen három hónapos tartózkodásig. Valamint ezt kiegészítve mintegy tíz alkalommal voltam Kínában többhetes tanulmányutakon. 2007-ben saját harcművészeti tapasztalataimra támaszkodva megalapítottam a Sárkányfelhő Társaságot, melyben nagy örömömet lelem. A gyakorlás és az önfejlesztés számomra az egyik legfontosabb dolog a világon és boldoggá tesz, hogy minden lehetőségem megvan a napi edzésre.
Magánóráimon személyre szabottan tanítok, gyakorlatilag mindenkit másképp, az egyén fizikai kondícióját, testfelépítését, harcművészeti hétterét és érdeklődésének irányát figyelembe véve. Alapelvem a kungfu-ban és az életben: kemény munka és profizmus.

