facebook
magyarenglish

Han Kui-Yuan

Han Kui-Yuan, Chen Taiji Quan és Qi Gong mester 1948-ban született Pekingben. Harcművészeti tanulmányait öt éves korában kezdte. Első mestere, a nagyapja Han Hong-Bing, aki korának híres harcművésze és testőre volt. Szakértője volt a Pao Chui (ágyúkalapács) Shaolin stílusnak és a Wu Taiji Quan-nek is.

Nagyapja halála után az édesapja tanította tovább, aki főleg a Shaolin irányzatban szerzett mélyebb ismereteket. Apja kínai operát tanult, és köszönhetően harcművészeti jártasságának, nagy elismertségre tett szert a művészvilágban.

Han Kui-Yuan tíz évig tanulta apjától a Shaolin irányzatot, melyet igen magas szinten elsajátított.
Egy alkalommal, mikor nagy hordót cipelt a vállán, egy rossz mozdulattól súlyosan megsérült a nyaka, mely egy időre lehetetlenné tette számára a gyakorlást. Orvosai műtétet javasoltak, de mivel annak veszélyeire is felhívták a figyelmét úgy döntött biztonságosabb gyógymód után néz. Apjának egy régi jó barátja, aki kínai orvoslással foglalkozott felajánlotta neki, hogy bemutatja valakinek, aki tudna segíteni.

Han Kui-Yuan megragadta az alkalmat és a barát elvitte őt egy közelben található parkba, ahol Tian Xiu-Chen ,-Chen Taiji Quan mester tanított. Ebben az időben Tian mestert Chen Fa-Ke nagymester egyik legmagasrangúbb tanítványaként tartották számon. Han Kui-Yuan-t lenyűgözte Tian mester mozgásának harmóniája és lényének kisugárzása ezért élve az orvos barát ajánlásával, elkezdte a gyakorlást a gyógyulás reményében.

Három év szorgalmas gyakorlás után minden kiegészítő terápia nélkül panaszai elmúltak és ezen fellelkesedve még több energiát fektetett a gyakorlásba. Tian mester látva szorgalmát és elhivatottságát, tanítványává fogadta és ettől kezdve mélyebben, alaposabban foglalkozott vele. Hamarosan a legjobb tanítványok közé tartozott, elkezdett oktatni és versenyeken indulva sok dicsőséget szerzett mestere nevének.

Tian Xiu-Chen sajnálatos és hirtelen halála után Han Kui-Yuan, Feng Zhi-Qiang fogadott tanítványa lett. Aki csakúgy mint Tian Xiu-Chen, közvetlenül az előző nagymestertől Chen Fa-Ke-től tanulta a stílust, de e mellett több más irányzat nagytekintélyű szakértője is.

Feng mester viszonylag rövid idő alatt fogadott tanítványi rangra emelte Han Kui-Yuan-t, akinek ez új lehetőségeket hozott harcművészeti tudásának elmélyítésében. Összesen 17 évig tanult Feng Zhi-Qiang tanítványaként, miközben önállóan tanított, és népszerűsítette a Chen Taiji Quan-t. Több, mint húsz év tanítás után mindössze 4 fogadott tanítványa lett Pekingben.

Han Kui-Yuan 1997-óta Magyarországon él. Taiji Quan-t tanít és a kínai hagyományos gyógymódokkal foglalkozva természetgyógyász rendelőt tart fenn, mely nem csak tanítványai körében népszerű és keresett.

Budapesten és vidéken, ez idáig több százan ismerték meg általa a Chen Taiji Quan alapjait és jelenleg is szép számmal gyakorolják.

2000. év őszén, barátjának Kapecska Attilának a meghívására oktatást vállalt a Magyarországi Kung Fu Akadémia keretein belül, ahol nagy sikerrel képviseli a Chen Taiji Quan irányzatot.